Gyimesi csángók

A Keleti-Kárpátokban, a Tatros völgyében szétszórt havasi településeken él a gyimesi csángóság több ezres népcsoportja, legnagyobb településeik: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. A túlnépesedett csíki és moldvai magyar falvakból kirajzott gyimesi csángók elzárt körülmények között régies fokon őrizték meg székelyes tánckultúrájukat, határhelyzetük révén pedig számos kárpáti és moldvai hatást is befogadva alakították ki sajátos kultúrájukat, amely településeik szétszórtsága ellenére is igen egységes. Nemcsak táncaik és táncéletük régiessége, hanem feltűnő gazdagsága miatt is kiemelkednek a magyar népcsoportok közül: eddig 35-féle táncalkalmukat és 30 táncfajtájukat tartjuk számon.

A gyimesi tánc- és zenekultúra kutatása mintegy hatvan éve indult meg (Dincsér 1943; Molnár 1947), de a részletes gyűjtésre, rögzítésre a hatvanas évektől került sor (Kallós-Martin 1970).
Tánckincsük három stílusrétege: 1. magyaros, illetve erdélyi férfi- és páros táncok; 2. romános, illetve balkáni lánctáncok; 3. közép-európai, németes, polgári jellegű, szabályozott páros táncok.

1. A magyaros, Kárpát-medencei táncrétegbe a rögtönzött férfi- és páros táncaik tartoznak: a féloláhos és a verbunk, a lassú és sebes magyaros, a csárdás, a kettős jártatója és sirülője, valamint a lakodalmi mars és a pantomimikus medvés tánc. Táncéletükben a legnagyobb szerepet a lassú és sebes magyaros, a kettős jártatója és sirülője s újabban a csárdás tölti be. A többi tánc csak alkalmi jellegű, egyszer-egyszer fordul elő a táncmulatságokban.

A gyimesi féloláhos és a verbunk az erdélyi férfitáncok legegyszerűbb, régies típusai közé tartozik. A rögtönzött szerkezetű, a zenei egységekhez még esetlegesen illeszkedő szólótáncokban egyszerűbb ugrós, hátravágó, bokázó, légbokázó és csapásoló motívumokat alkalmaznak. A közepes tempójú féloláhost hangszeres kanásztáncdallamok kísérik (Németh 1982), a gyorsabb tempójú verbunkot pedig székely verbunkdallamok.

A gyimesi csángók sajátos páros tánca az aszimmetrikus ritmusú lassú magyaros és az ezt követő 2/4 ütemű sebes magyaros. A lassú magyarost főként régi stílusú, énekelt alakban is ismert 8, 11 szótagos dallamok kísérik, a sebes ma gyaros dallamai pedig hangszeres jellegűek. A két tánc motívumkincse - a tempó- és ritmikai különbségektől eltekintve - hasonló: az óramutató járásával ellentétes irányban körbe járó sétálás (egy- és kétlépéses motívum) váltakozik figurázással és páros forgással. A figurázás mindig a muzsikások előtt páronként történik úgy, hogy a nő a férfi jobbján állva kivárja a virtuóz ropogtatást, majd háromfordulatos (jobbra-balra-jobbra) forgós következik, s ezután tovább lépegetnek. Ez a ritka, régies táncpár csak napjainkban kezd hasonulni a lassú és sebes csárdáshoz.

A kettős jártatóját és sirülőjét hangszeres kanásztáncdallamok kísérik, s a férfiak közben ujjogtatnak. A gardon szinkópás ritmusát a tánc követi. A kettős lassú és gyors, fokozódó részének motívumkincse, szerkezete és térformálása eltér. A kötött, egyöntetű járatóst a párok egymás mögött oszlopban felsorakozva kézfogással táncolják előre-hátra ingamozgással, lassan előrehaladva köríven, az óramutató járásával ellentétes irányban. A férfiak dobogásait a nők könnyed, lendületes sétalépésükkel követik. A sirülőben az oszlopos körforma felbomlik, a párok szabadon szétszóródnak, a kézfogást zárt összefogódzás váltja fel, s már páronként szabadon variálódnak a motívumok is. A háromfordulatos páros forgások után előre-hátra lépegetnek, miközben a férfiak olykor figuráznak is. A forgásváltásoknál egymást eleresztve rövid időre ki-ki fordulnak.

2. A balkáni jellegű lánctáncaikat a kárpáti és moldvai románságtól kölcsönözték: a héjszát, s korobjászkát, a tiszti héjszát, a legényest, a csúfost, a békási ruszkát, a féloláhos héjszát, a hosszúhavasit, a régi héjszát és a kerekest. A váll-, derék- vagy övfogással járt táncok nagyobb részét nyitott láncban, félkör vagy vonal alakzatban, néhányat pedig zárt körben (kerekes, csúfos) táncolják. A korábban összefoglalóan legényesnek nevezett, egynemű, táncvezető által irányított férfitáncokba újabban a nők is beállnak. E kötött szerkezetű táncok egyetlen motívum vagy rövid terjedelmű táncszakaszok ismétlődéséből állnak, szigorúan illeszkednek az egyetlen, állandó kísérődallamhoz. Alkalmazásuk aránya csekély a magyaros táncokéhoz képest, a mulatságban csupán egyszer kerülnek sorra szvitszerű füzérben.

 

3. A harmadik, legfiatalabb táncréteget a kötött szerkezetű közép-európai, németes, polgári eredetű páros táncok jelentik: a háromsírülős, az egytoppantós, a háromtoppantós, a hétlépés, a Balánkáé, a csoszogtatós, a porka, a talján porka és sebese, a moldvai és a porkája, a sánta németes és a sormagyar. Összefoglaló nevük aprók, zárt szerkezetük és csekély időtartamuk miatt. A párok egymás mögött felsorakozva körben, oszloposan elhelyezkedve teljesen egyöntetűen táncolnak, s egy-egy rövidebb-hosszabb motívumkombináció, 1-2 motívumsor (sétálás, forgás) ismétlődése alkotja a táncot. Némelyik lassú elő- és gyorsabb utótáncból áll (talján porka és sebese, moldvai és a porkája). E táncokhoz egyetlen állandó dallam kapcsolódik, többségük nyugati, műzenei vagy moldvai román eredetű. Használati arányuk hasonló a romános táncokéhoz, a mulatságban csupán egyszer-egyszer szerepelnek szvitszerű füzérben.

A gyimesi "zenekar" sajátos összetétele, játékmódja és zenei anyaga különösen régies, a régi csíki székely zene leghívebb megőrzője. Egy mozsikás (hegedűs) vagy furulyás és egy ütőgardonos játszik együtt, rendszerint a prímás a feleségével. A gardont pálcával ütik, s így a kisbőgő dobszerű kíséretet szolgáltat. Gyimesen több cigány- és paraszt hegedűs működik, mert nagy területen szétszórt gyimesi településeken szükség van sok zenészre. E zenészek azonban nemcsak a muzsikálásból élnek. A legjobb prímásokat Gyimesközéplokon találjuk.

A gyimesi csángók táncélete a leggazdagabb a magyar népcsoportok közül: a sokféle táncalkalom egész életüket, még hétköznapjaikat, munkaalkalmaikat is átszövi. A gyermekek részére télen serketáncot és kosarasbált, nyáron pedig gyermeklakodalmat rendeznek. Az ifjúság társas élete az őszi-téli időszak ún. gyűlésein (fonógyűlés vagy guzsalyas, játékgyűlés, havasi gyűlés) zajlik. A kemény havasi élet egymásrautaltsága számtalan közösségi munkaalkalmat teremtett. A kalákatáncok egy része az ún. munkáskalákák befejezése (fonó, ganyézó, építő, tapasztó, juhteleltető, szénahordó, kaszáló, kapáló, arató és szénacsináló kalákák), amikor a közös munkával kisegített gazda a résztvevőknek táncot rendez. A valamilyen terményben hiányt szenvedő gazda ún. lopókalákát rendez, s a táncmulatságban részt vevők a szükséges termékkel fizetnek a mulatságért (pityókalopó, szöszlopó, kenderlopó, gyapjúlopó, sajtlopó, boronalopó kaláka). A nagyobb szervezett táncmulatságok, a fogadott táncok ideje ősztől húshagyatig tart, amikor még hétköznap is tartanak táncot. Tavasztól pedig a havasi kalibáknál s a faluban is rendeznek táncot csűrben vagy szabad ég alatt. A nagy létszámú bálok ritkábbak, de sokfélék: hívogatott és szabad bál, házasemberbál, kosaras bál, cigánybál és regrutabál. A lakodalom főbb táncos mozzanatait a mátkatánc, az ajándékszedő tánc és a menyasszonytánc jelentik. A radina (keresztelő) a gyimesi csángóknál a szokásosnál nagyobb, kiemelkedő mulatság.

 

Moldvai csángók

A moldvai csángó magyarság nagy területen szétszóródott különböző csoportjainak tánckincséről, táncéletéről keveset tudunk, csupán a Magyarországra áttelepülők-től származnak a néhány településükre (Gajcsána, Lábnik, Klézse, Diószén, Lészped) vonatkozó adataink. A moldvai népi tánckultúra alapvetően eltér az erdélyitől. A Kárpát-medencei tánckészlet falvanként négy-öt rögtönzött, egyéni férfi- és páros tánc-típusa helyett Moldvában a közösségi jellegű körtáncok és a kötött szerkezetű páros táncok egész sorát találjuk. Az egyszerű formakészletű lánc- és páros táncokból egy-egy faluban több tucatot, néha 20-30-at is ismernek. E motívumismétlő vagy strófikus szerkezetű táncokhoz többnyire egy-egy állandó dallam és táncnév kapcsolódik. A nevek pedig falvanként, sőt nemzedékenként is különbözhetnek, így a csángó tánckincsben nem egyszerű az eligazodás. Tánckészletük lényegében azonos a moldvai-kárpáti románságéval, rendkívüli hagyományőrzésük miatt azonban sokszor régiesebb. Tánckultúrájukra a középkorias kollektivitás, az egyéni műfajok szinte teljes hiánya jellemző, így benne erdélyi vagy magyaros vonás kevés van. A moldvai csángó táncok három csoportját 1. a körtáncok, 2. a körtánc- és párostánc-ötvözetek, valamint 3. a páros táncok jelentik.

1. A kollektív körtáncokat nők-férfiak vegyesen járják, bár sok helyütt még a közelmúltig is csak nemenként elkülönítve táncoltak. Római katolikus, többnyire idegen (olasz, lengyel) papjaik ugyanis tiltották a nemek együtt táncolását, s még a páros táncokat is sokáig csak a nők, illetőleg csak a férfiak táncolták együtt. Legáltalánosabb körtáncuk a lassú kezes és a gyors öves. Mindkettő az összefogódzás módjáról nyerte nevét, és a román hora de minával azonos. Több dallammal kapcsolódik, s egyszerű lépő-csusszanó motívumok ismétléséből áll. (A Klézse környéki csángók ezt az "Édes Gergelem..." szövegű dalra is táncolják.) Emellett más hórafajtákat is táncolnak: a hora la bátait (dobogós hóra) főként férfiak járják, s újabbak a hóra máre (nagy hóra) és a hóra unire (az egyesülés hórája). A szintén több dallamra járt gyors övesben - ami a román sirba megfelelője - egymás bernécébe (szőttes övébe) fogódznak, s a tripódikus, aszimmetrikus szerkezetű (6/4 -es) alaplépést cifrázzák. Az említett általános táncaik mellett olyan, egyetlen dallammal kapcsolódó újabb lánctáncokat is járnak, amelyek rövidebb-hosszabb motívumkombinációk, motívumsorok ismétléséből állnak. Ilyen fejlettebb lánctáncok például az alunelu, a botosánka, a bulgarászka, a korogyászka, a ráca, a tolumba, az oficerászka.

2. Átmeneti csoportot jelentenek a páros tánccal ötvözött körtáncok, amikor a láncban összefogódzva járt motívumsor páros forgásokkal váltakozik, például: a banumarocsini, a csimpolyasászka. 3. A páros táncok népes csoportjában több különböző eredetű táncot találunk. Néhány szabadabb, legalább motivikailag variálódó - erdélyi, kárpáti és ukrán - hatású páros táncok: kettős (de doi), erdélyes (ardeleanca), magyaros, csárdás, ruszászka (ruseasca), románca (romanca) mellett a teljesen egyöntetű, egy dallamhoz kapcsolódó kötött táncok vannak többségben. Ezek motivikai, szerkezeti szempontból közép-európai jellegűek, s német, illetve lengyel közvetítéssel terjedhettek el Moldvában: keresel, floricsika, tindia, seremoj.

A kettős (de doi = kettős) kézfogással járt sétáló és forgó páros tánc (alapritmusa egyezik a gyimesi kettőssel. A ruszászka ugróforgó páros tánc. Az erdélyi forgós páros táncaikkal rokon, de csak az oldallépésekre és páros forgásra korlátozódó páros tánc a magyaros, a csárdás és a románca. A magyarost és az újabban elterjedt csárdást 1-2 régibb vagy újabb énekelt dallamra merev, kötött alakban táncolják (Pl.: Virágos kenderem elázott a tóba..., Hallod-e te körösi lány...). A páros forgásnál a lány derekát a férfi kendővel fogja át. Az argyelánkát, a magyarost és a csárdást négyes kis körös, kétpáros alakban is táncolják, amelyben a magyarosnak tartott sirülés (forgás) dominál.

A közép-európai jellegű, csupán egy dallamhoz kötött páros táncok teljesen szabályozottak: az ide-oda oldalt mozgás páros polkaforgással váltakozik (keresel, floricsika, tindia, seremoj). A játékos páros táncok néhány régibb típusa főleg a lakodalmakban fordul elő. A kecskésben az egymás mellett elhelyezkedő párok egyszerű váltólépéssel az óramutató járásával ellentétes irányban köríven táncolnak, s a táncvezető rigmusos kommandálására időnként a leányok párt váltva előre haladnak. A közkedvelt tánc több, falvanként eltérő néven él Moldvában. A perenyica (pelenita) nevű csókos párválasztó játékot zsebkendővel táncolják, a mucika (mutica = macska) pedig a 18. századi forrásokból ismert egeres táncnak felel meg, amelyben a macska két szemben álló sor között kergeti a menekülő egeret.

A moldvai tánckincsben kivételesen ritka férfi szólótáncot a csángók ciganyászka néven emlegetik. Újévi maszkás állatalakoskodó táncos játék a kecske vagy kapra. A moldvai csángók tánczenéje a legutóbbi időkig megőrizte régies jellegét, Legfontosabb hangszerük a szültü (süvöltő) nevű 6 lukú furulya, amelyet dunnyogósan fújva, azaz a gégében képzett zöngés morgós alapzörejjel tesznek a tánckíséretre alkalmassá. Nemrégen még a kobza (koboz), a doromb és a duda is hozzátartozott hangszerkészletükhöz. Újabban mint egész Moldvában és Bukovinában - a rezesbandák szorítják ki a csángóknál is a régi tánczenét, így a hangszeres tánczenéjük teljesen egybevág a moldvai románokéval. A néhány énekelt formában is ismert daltam mellett (Ideki a csenderben, Virágos kenderem, Édes Gergelem, Kőrösi lány) a motívumismételgető, valamint kanásztánc-típusú, AABB szerkezetű 2/4 -es ütemű táncdallamok az uralkodók.

Forrás: Pesovár Ernő-Felföldi László:   
A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya